A közönségkedvenc gólkirály sem tudta megállítani a mélyrepülést
2024. szeptember 04. 13:09
A sokáig stabil élvonalbeli klub csapata nemrég még kupadöntőt játszott, most zuhan a harmadosztály felé!
2024. szeptember 04. 13:09
3 p
0
0
32
Mentés
Nyitókép: Facebook/Mezőkövesd-Zsóry FC
***
A Csakfoci információi szerint távozik az NB II-es Mezőkövesd éléről Tóth Mihály. A lap úgy tudja, már a csütörtöki edzést sem a 49 éves szakember tartja.
Tóth a szezon elején vette át az élvonalból az előző idény végén búcsúzó Kövesd irányítását. A borsodi csapat azonban első hat bajnokiján csak négy pontot szerzett, így az utolsó helyen szerénykedik a második vonalban. Legutóbb Kispesten, a Honvéd otthonában maradtak alul (1-2) Cseri Tamásék, akik egy átalakult, megfiatalított csapattal próbálnak helytállni.
FRISSÍTÉS: a klub hivatalosan is bejelentette az edző távozását.
A mostani hétvégén – a válogatott szünet miatt –az első- és a másodosztályban sem rendeznek fordulót, a Mezőkövesd jövő hétvégén játssza következő tétmeccsét, a Csákvár ellen a Magyar Kupában, majd szeptember 22-én fogadja a szintén az NB I-ből kiesett Kisvárdát.
A minden valószínűség szerint távozó Tóth Mihály több mint 100 gólt szerzett az NB I-ben, 2004-ben gólkirály volt. Hosszú éveken keresztül, több vezetőedző munkáját segítette Mezőkövesden, ahonnan a szezon előtt távozott a szakmai igazgató, Tóth László, aki nem rokona.
A Mezőkövesd 2016 óta folyamatosan az élvonalban szerepelt, 2020-ban Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett.
Jakab János, az NB II-es Budafoki MTE labdarúgócsapatának tiszteletbeli elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy Dajka László lemondását követően huszonnyolcan jelentkeztek a megüresedett edzői pozícióra. Végül azonban egyikükre sem volt szükség.
Kétség nem férhet hozzá, hogy Liverpoolban jól sült el az edzőváltás – talán a világon a legjobban. A közönségkedvenc német Jürgen Kloppot a holland Arne Slotra cserélték le az Anfield Roadon, nem is akárhogyan: Szoboszlai Dominik csapata hónapok óta szárnyal a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában, így remek kilátásokkal várhatja 2025-öt.